Hírek
Megemelt előleg: fél évvel meghosszabbítva
<<< VisszaMeghosszabbította fél évvel az Új Magyarország Fejlesztési Terv nyertes pályázói által igényelhető, megemelt összegű előleg nyújtásának határidejét a kormány. A döntés értelmében a 2009. december 31-ig megjelenő pályázati felhívások esetén az elnyert támogatás akár 40 százalékát is előlegként igényelhetik a pályázók.
A pénzügyi-gazdasági világválság és a hitellehetőségek szűkülésének kedvezőtlen hatásait igyekezett ellensúlyozni a kormány, amikor 2008 decemberében úgy döntött, hogy – elsősorban a gazdaságfejlesztési és a turisztikai beruházásokat, valamint a munkahelyi képzéseket támogató európai uniós pályázatoknál – az elnyert támogatás 40 százalékára emeli fel a pályázók által igényelhető előleg összegét. Az intézkedésnek köszönhetően elsősorban a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint az önkormányzatok jutottak olyan többletforráshoz, amely – sok esetben a drága és a válság miatt nehezen elérhető bankhiteleket kiváltva – lehetővé tette a projektek megvalósításának gyorsabb megkezdését, likviditásuk megőrzését.
Az elmúlt időszak tapasztalatai, valamint a pályázók körében végzett felmérések azt mutatják, hogy a magasabb összegű és gyorsabban hozzáférhető előleget jónak tartják a projektgazdák. A magasabb összegű előleg kedveltségét is mutatja, hogy míg 2008 decemberéig az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kifizetett előleg összege nagyjából 50 milliárd forintot tett ki, addig ez az összeg 2009 májusára megduplázódott: csak az év első öt hónapjában 52 milliárd forint előleget fizetett ki a projektgazdáknak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
A kormány döntésének értelmében a megemelt összegű előleget a 2009. december 31-ig megjelenő pályázatok esetén igényelhetik a nyertes pályázók. Az időközi kifizetés igénylésének határidejére vonatkozó szabályok is változtak: a nyertes pályázók az előleg igénylésétől számított hat helyett ezután nyolc hónapon belül kötelesek a már megkezdett projektjük után időközi kifizetési igénylést benyújtani.
Az NFÜ számításai szerint 2009-ben a regionális operatív programok pályázataival együtt összesen mintegy 300 pályázati kiírást hirdetnek meg, várhatóan több mint 920 milliárd forintos keretösszeggel. A most futó és az ezután megjelenő kiírásokat is figyelembe véve 2009-ben így várhatóan 116,7 milliárd, 2010 első felében pedig további 42 milliárd forint előleget kaphatnak majd meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv nyertes pályázói.
Forrás: NFÜ